Leírás
Aki basszusgitározásra adja a fejét, azt megfogja valami, ami a muzsikálás mélyebb rétegeiből ered. A mélységet természetesen nem a hangszer hangtartományára értem. Aki még soha nem zenélt és egy kísérő hangszert választ, az egy komolyabb, alázatosabb zenélési ösztönnel rendelkezik és éppen erre van szükség – bármilyen hangszert tanuljunk is.
A basszusgitár egy rendkívül hálás hangszer. Hamar megmutatja az erejét, fontosságát és már nagyon egyszerű dolgokat megszólaltatva rajta, berángatja művelőjét valamilyen zenekari ügyködésbe. A basszusgitáros rövid idő alatt a zenekar szakmai központjává válhat, hiszen mindent kell tudnia a játszott dal ritmikájáról, stílusáról, akkordjairól. A tanulóévek alatt érdekes felfedezések, összefüggések és élmények motiválják a diákot az egyre magasabb szintek elérésére.
Megdöbbentő csodálkozást kelt a tanulóban az, amikor meglátja vagy meghallja azt, hogy milyen lehetőségeket rejt magában ez a hangszer és ezeket hogyan is aknázzák ki a nagymesterek. A basszusgitár hosszú évtizedek óta forradalmát éli, ami a mai napig nem ért véget, így emelkedhetett föl szerepébe a zongora és a gitár mellé amelett, hogy a zenekar legfontosabb kísérőhangszere maradt.
Ebben a könyvben megismerheti a tanuló azt az utat, ami egyszerűen és érthetően vezeti el őt a kölönböző basszusszólamok megértéséhez és megvalósításához. A feladatok, melyek már önmagukban is megállják a helyüket a zenekari játékban egyre mélyebben nyitják meg a technikai, gyakorlati és elméleti lehetőségeket. Minden példa egy apró elméleti részt is tárgyal, ami szükséges az adott gyakorlathoz és a továbblépéshez. A bonyolult elméleti rendszerek átlátása nélkül azonnal elkezdhet a tanuló zenélni, vagyis betöltheti egy zenekarban a basszusgitáros szerepét anélkül, hogy bármilyen előképzettsége lenne.
Tartalomjegyzék
- Alapismeretek (hangolás – hangszertartás – kéztartás – pengetés)
- Ritmika
- Gyakorlatok
- Rock
- Szünetek
- Dúr és moll
- Blues és a 12 taktusos blues kör
- Sétáló basszus (walking bass) és basszusvezetés
- Basszusvariációk
- Elméleti rendszerező (kromatikus skála – hangközök – dúrskálák)
- Zenekari alapok
Hallgass bele a hanganyagba:
Hibajegyzék
- 23. oldal – 32. gyakorlat 1. ütem: a b módosítójel a D hang előtt van, pedig a B hang előtt kéne lennie
- 23. oldal 32. gyak. 2. hang: Db hang helyett D hang
- 23. oldal 32. gyak. 3. hang: B hang helyett Bb hang
- 27. oldal utolsó sor: B7 akkord helyett E7
- 28. oldal utolsó sor, utolsó ütem: TAB első 0 nincs
- 32. oldal 41. gyak. utolsó ütem: G hang helyett E hang
- 32. oldal 41. gyak. utolsó ütem: TAB 5.ujj helyett 2.ujj